A Logitech játékeszközei és Ön – győzelem mindkét oldalon

Kézzelfogható előny

A játék vagy a munkavégzés feszült pillanataiban minden apróság sorsdöntő lehet.

Akár az, hogy egerével minél gyorsabban végezhessen el egy-egy műveletet, akár, hogy egy összetett makrót egyetlen billentyűleütéssel hajthasson végre. Vagy éppen az, hogy időben meghallja a háta mögött settenkedő ellenséget, amikor az még nem tudhatja, hogy Ön már észrevette a jöttét.

A Logitech játékeszközeivel előnyre kézzelfoghatóvá válik.

Az összes játékeszköz megtekintése

Nagyszerű egerek

Meglehet, egere mindent végrehajt, amit a mindennapos használatban elvár tőle, a játékokban való helytállás azonban más tészta. Ahhoz, hogy a játékélmény magasabb szintjére jusson, nem elég az egyenletes mozgáskövetés.

A játékokhoz tervezett egérrel ugyanis pillanatnyi kihagyás nélkül válthat át a hajszálpontos célzásról a villámgyors manőverezésre, illetve kedvenc műveleteit hozzá is rendelheti egere gombjaihoz. A teljes sebességű USB-kapcsolattal, kis ellenállású talppal, állítható súlybetéttel és cserélhető markolattal rendelkező egér bármelyik hagyományos társánál eredményesebb játékot szavatol. De persze az eszköz játékon kívüli használatához szükséges összes funkciója is a rendelkezésére áll.

A számítógépes játékokhoz tervezett összes egér megtekintése

A győzelem billentyűi

Gépelés helyett ütközet Minél több segítséghez jut, annál jobb. Játékokhoz tervezett billentyűzeteink révén felülkerekedhet ellenfelein – a programozható G-gombok, a GamePanel™ LCD kijelző, illetve a játéküzemmód-kapcsoló segítségével, amely megakadályozza, hogy egyetlen véletlen billentyűlenyomás miatt egész játékmenetek váljanak semmivé.

A számítógépes játékokhoz tervezett összes billentyűzet megtekintése

Fárasztja a játékkonzol vezérlőjével történő szövegbevitel? Válasszon olyan billentyűzetet, amely megkönnyíti a játékkonzol vezérlőjével való gépelést.

Tekintse meg a PLAYSTATION®3 játékkonzolhoz tervezett Logitech® Cordless MediaBoard Pro™ jellemzőit is.

Kezében az irányítás

Szeretné feljavítani vezérlőjét? Különféle vezérlőink vezeték nélküli, kellemes hőmérsékletű és minden ütődést vagy rezdülést érzékeltető használatot biztosítanak.

Az összes játékvezérlő megtekintése

Előtérben a hang

Szeretne az események középpontjába kerülni? Nem engedheti szabadjára játékszenvedélye hangjait? Játékokhoz tervezett fejhallgatóink – a térhatású hangot nyújtó típustól a hűs, szellős kivitelűig – számos változatban állnak rendelkezésére a lehető legjobb játékélmény eléréséhez.

Visualizza tutte le cuffie per gioco.

Nyerő kormánykerekek

Szeretne elsőként célba érni? Valósághű pedálokkal ellátott, 900 fokban elforgatható, élethű műterheléses kormánykerekeink megteremtik a lehetőséget, hogy az élre törjön.

Az összes kormánykerék megtekintése

Felszállás!

Ha kedveli a repülést, készülhet a felszállásra. Akár kezdő, akár haladó, az alapszintű botkormánytól a teljes hitelességet nyújtó repülési rendszerig terjedő kínálatunkban biztosan megtalálja a kedvére valót.

Az összes repülési rendszer és botkormány megtekintése