Az álmoktól a cselekvésig: Japnit Ahuja

Japnit a hobbiszintű weboldalkódolástól jutott el a Go Girl elindításáig és egy mesterségesintelligencia-startup vezetéséig – kezdeti akadályait pedig a változás hajtóerejévé formálta. Kalandos utazása bizonyíték arra, hogy a szenvedély, a kitartás és a céltudatosság változást tud hozni a technológia világába – és támogatni tudja a műszaki és tudományos területeken elinduló lányok következő generációját.

A korai bátorítás ereje

Édesapja kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy Japnit a műszaki és tudományos területek felé fordult. Azáltal, hogy bátorította a műszaki dolgok iránti érdeklődését, az édesapja is szembeszegült kultúrájának elvárásaival. Bár közösségük ritkán adott bátorítást a lányoknak arra, hogy a reáltudományok területén kezdjenek karrierbe, a férfi teret adott lányának, hogy álmaival kitörjön a hagyományos nemi normák korlátai közül.

K: Mikor kezdtél el érdeklődni a műszaki és tudományos területek iránt?

Amikor tizenegy éves voltam, apám megmutatta nekem a Facebook forráskódját. Aznap két sorsfordító dologra ébredtem rá. Egyrészt lenyűgözött, ahogy azok a piros és kék kódsorok a Csendes-óceánon átnyúló hidat tudtak teremteni, és összekapcsoltak a világ másik felén élő nagynénémmel. Másrészt pedig megértettem, hogy a technológia nem csupán a képernyőket és az alkalmazásokat jelenti, hanem egy olyan nyelvet is, amelyen testet ölthetnek az ötleteim.

K: Gondoltál néha arra, hogy a műszaki és tudományos területeken kívül más utat válassz, és esetleg ki is próbáltál valamit? Ha igen, mi hozott vissza?

Igen, sokszor. Én voltam az egyetlen lány a számítástechnika szakkörön, így gyakran éreztem magam kívülállónak, és mivel olyan példaképem sem volt, aki hasonlított volna rám, kételkedtem abban, hogy tényleg nekem való a műszaki pálya. Ritkán szólaltam fel, mert féltem, hogy nem fognak meghallgatni. A számítástechnika szakkörön számtalan lehetőségre kellett volna lelnem, de sok közülük teljesen elérhetetlen volt számomra. Mivel Delhiben éltem, nem utazhattam egyedül, így pedig a korombeli fiúkkal ellentétben nem volt túl könnyű részt vennem a késő esti, maratoni programozó rendezvényeken, a reggelig tartó eseményeken vagy az egyetemen kívül megrendezett versenyeken. Ha pedig sikerült is eljutnom egy-egy eseményre, olyankor mindig kívülállónak éreztem magam, és dolgozott bennem az a néma félsz, hogy úgysem leszek elég jó.

Később más műszaki és tudományos területeket is kipróbáltam, például a biológiát. Egyvalami viszont mindig visszahúzott: az alkotás szeretete.

K: Hol sajátítottad el technológiai készségeidet?

Technológiai készségeim nagy részét az interneten szedtem össze. Mindig nagyon korán felkeltem az iskola előtt, hogy oktatóanyagokat és videókat nézzek. Azt szerettem a legjobban az információtechnológiában, hogy milyen szabadon hozzáférhetők voltak az ismeretek; mindent, amire szükségem volt, meg tudtam tanulni az internetről, nekem pedig csak egy laptopra és némi kíváncsiságra volt szükségem.

K: Meséld el nekünk, milyen út vezetett a Go Girl létrehozásáig!

A középiskolában gyakran én voltam az egyetlen lány a számítástechnika szakkörökön és versenyeken. Néha csak azért szerveztek be, hogy „sokszínűbbnek” tűnjön a csapatunk, emiatt pedig kételkedni kezdtem abban, hogy valóban kiérdemeltem a helyemet, annak ellenére, hogy az interjúkon és programozási kihívásokon mindig jól teljesítettem. Számtalan lehetőséget láttam a közelemben, de gyakran azt éreztem, hogy nem nekem találták ki őket.

Ez az érzés pedig az egyetemen is kísértett. Amikor beléptem a többségben férfiakkal teli tantermekbe, a vállamon éreztem az előítéletek súlyát, és azt a néma félszet, hogy úgysem leszek elég jó.

A Go Girl megalapítása óta teljesen megváltoztak az érzelmeim a közösséghez való tartozással kapcsolatban. Nem vártam ölbe tett kézzel, hogy befogadjanak, hanem inkább építettem egy olyan teret, ahol mások elfogadják, értékelik és támogatják egymást. Ma a Go Girl segítségével azon dolgozok, hogy csökkentsem a műszaki és tudományos területeken a nemek közötti egyenlőtlenséget a hozzáférést, a reprezentációt és az elérhető lehetőségeket illetően. Személyes küldetésem mára olyan szervezetté nőtte ki magát, amelyben több mint 100 önkéntes több mint 2000 fiatal nő pályáját segíti az oktatás és a mentorálás révén. Ezzel egy időben saját MI-startupomon is dolgozom, ahol célom nemcsak a technológiák létrehozása, hanem az, hogy elfoglaljam helyemet az iparág jövőjének megformálói között.

K: Milyen tanácsot adnál azoknak a lányoknak, akik ma azért tanulnak, hogy műszaki vagy tudományos területen dolgozhassanak?

„Te ide tartozol. Ne várj engedélyre, hogy elfoglalhasd a helyed, vagy hogy megszólalhass; élj a lehetőségekkel, keress mentorokat, és építsd fel saját közösségedet, ha a környezeted nem fogad be teljesen.”