Korábban nem érdekeltek a számítógépek, de már fiatal koromban nagyon jó voltam matekból és természettudományokból. Minden megerőltetés nélkül jól mentek ezek a tárgyak. Az egyik legkorábbi iskolán kívüli program, amiben részt vettem, egy rakétakilövési program volt. Amikor elértem a középiskolát, néhány jó barátom tanácsára a szüleim a számítástechnika felé tereltek; ez lett a választható tantárgyam – ekkor találkoztam először a programozással. A szüleim elképzelése az volt, hogy még ha nem is leszek szoftvermérnök, legalább gond nélkül meg tudom majd értetni magam az ilyen típusú dolgozókkal.

Azt hiszem, csak két lány volt az egész osztályban – a többiek harmadikos és negyedikes srácok voltak, akik szórakozásból programoztak. Az egész dolog teljesen idegen volt számomra, és a szüleimnek sem volt háttérismerete a témában, így magamra voltam utalva. Tehát igen, ebből a szempontból ijesztő volt a helyzet. De összeszedtem magam, és nagyon jó alapokat szereztem a Turbo Pascal nevű procedurális programozási nyelvben, ami aztán megalapozta a jövőmet.

[Nevetve] Nem is tudom, hogy valójában „támogatás” volt-e ez vagy inkább „kényszerítés”, de annak ellenére, hogy akkoriban nem kis érzelmi megerőltetést jelentett számomra a dolog, ez a döntés a szüleim részéről az egyik legjobb volt, amit valaha meghoztak az érdekemben.

Nem. A tanulóéveim és a karrierem során soha nem volt igazán mentorom. Nekem kellett a saját szurkolómnak és mentoromnak lennem, és ez ráébresztett arra, hogy a saját erőm által is kézben tudom tartani az utamat. Jó lett volna, ha lett volna valaki, aki kinyitja előttem az ajtókat, vagy bölcs karriertanácsokkal lát el, de ilyen ember soha nem akadt az életemben. Az évek során rájöttem, hogy az erő, amit keresünk, gyakran bennünk rejlik.

Igen, nemcsak azért, mert meg akartam mutatni az utat más nőknek, hanem mert – ahogy már említettem – rá szerettem volna őket ébreszteni arra, hogy sok esetben már megvan bennük, amire szükségük van a sikerhez.

Ami a platform létrejöttét illeti, az elején csak azt terveztem, hogy interjúkat készítek műszaki osztályokon dolgozó női vezetőkkel – mérnöki területért felelős alelnökökkel, technológiai, informatikai felső vezetőkkel, ilyesmi emberekkel – egy podcast keretében, hogy a történeteiket a világ elé tárjam, abban a reményben, hogy másokat inspiráljak. Ugyanazon a héten, amikor a podcast elindult, megkeresett egy neves női technológiai rendezvény, hogy szeretnék, ha felszólalnék egy általuk szervezett ebéden. Elmeséltem nekik a történetemet, egyik dolog vezetett a másikhoz, és a következő pillanatban már én adtam a nyitóbeszédet a fő rendezvényen! Ekkor indult be minden.

Nem sokkal ezután kifejlesztettem az első szolgáltatásomat, amely egy egyenlő bérekre irányuló bértárgyalási program volt, azzal a céllal, hogy adatokat adjon a nők kezébe, és megvédje őket attól, hogy alulfizessék őket férfi kollégáikhoz képest.

Bárcsak gyakrabban beszélnének az emberek az imposztorszindrómával kapcsolatos félelmeikről és bizonytalanságaikról! Zárt ajtók mögött az emberek el-elmondják, hogy kezdetben mennyire pánikba estek, amikor komoly kihívást jelentő vagy nagy horderejű feladatot kaptak. Amikor a szakmában az emberek nyilvánosan magabiztosságot sugároznak, a nőknek különösen az az érzésük támad, hogy a férfiak aztán mindent kézben tartanak, és soha nem tapasztalnak meg hasonló félelmeket. De ez egyszerűen nem igaz. Férfiakkal és nőkkel egyaránt beszélgettem már az imposztorszindrómáról. Fontos, hogy a nők megértsék: nincsenek egyedül azzal, ha úgy érzik, nem találják a helyüket.

Laurennel a LinkedInen és a Twitteren léphet kapcsolatba. Ha többet szeretne megtudni a DevelopHer platformról, látogasson el a webhelyre.

A Women Who Master azokat a nőket állítja reflektorfénybe, akik eredményeket értek el műszaki és tudományos területeken. A sorozat célja ezen eredmények megismertetése, a jövőbeni vezetők ösztönzése és a technológia területén fennálló, nemek közti szakadék csökkentése.