Mogotióban, a kenyai Nairobitól négyórányira lévő kis faluban nőttem fel. Szegénységben éltünk, mezítláb jártunk iskolába, és éhesen kerültünk ágyba. 

Az iskola Kenyában nagyon drága, főleg a középiskolák. Láttam, ahogy anyám egyedülálló szülőként rengeteget dolgozik, hogy kifizethesse a néném taníttatását. A szomszédaink mindig azt kérdezték: Miért dolgozol ennyit, hogy a lányaidat taníttasd? A lányok majd férjhez mennek, nem kell törődnöd a taníttatásukkal. De anyám taníttatni akart bennünket. Figyeltem, ahogy megpróbál mindenféle munkát, nem jár sikerrel, de továbbra is van ereje felkelni másnap, és megpróbálni újra. Rettentően csodáltam ezt a tüneményes asszonyt. 

Így ez lett az életem igazi mozgatórugója. Azt szerettem volna, hogy anyám nyugdíjba vonuljon, és szerettem volna fenntartható megoldásokat kidolgozni a fájó szegénység végleges megszüntetésére.

Nem. Semmit nem tudtam a technológiáról. Még a szót sem ismertem. Pilóta akartam lenni. Azt gondoltam, hogy elrepülök a szegénység elől. De az első repülésem Amerikába vezetett, és rájöttem, hogy nem igazán akarok pilóta lenni. Úgyhogy megpróbáltam valami mást tevékenységet találni. Mindig szerettem a kémiát, így elkezdtem azzal foglalkozni. Már jól haladtam a vegyész szakon, amikor felvettem egy második főtárgyat, az alkalmazott matematikát. 

Az egyetem első éve alatt el kellett végeznem egy bevezető Java-tanfolyamot – ami követelmény volt a matek szakon –, és azonnal beleszerettem. Abbahagytam a kémiát, és számítástechnika szakra váltottam. Végül egy év alatt megszereztem belőle a diplomát!

Az egyetemen mindenesként dolgoztam. Mint külföldi diák, heti 20 órát dolgozhattam, minimálbérért. Minden pénzemet félretettem a családom számára. Végül elég pénzt megtakarítottam ahhoz, hogy a családom kiköltözhessen abból a düledező viskóból, amelyben felnőttem, és én lettem a családfenntartó, így anyám végre pihenhetett egy keveset. Továbbra is támogatni akartam a családomat, de rájöttem, hogy ha minden hónapban pénzt küldök haza, akkor a közösségemnek sosem leszek igazán a hasznára. Ezért úgy döntöttem, hogy építek egy iskolát. Így indult el a Zawadi.

Egy iskola fenntartható. A szülők havi mintegy 10 dollárt fizetnek a gyerekeik után, hogy ebbe az iskolába járjanak, és ez a pénz elég arra, hogy kifizessük a tanárokat és az egyéb szükségleteket. Valamint eleinte az összes számítógép az volt, amelyeket összegyűjtöttem, amikor Amerikában dolgoztam. Miután lediplomáztam az egyetemen, egy műszaki cégnél dolgoztam. Észrevettem, hogy milyen sok számítógépet kidobnak ezeknél a vállalatoknál – háromévente cserélik őket, mert a műszaki munkát végzők számára túl lassúvá válnak. Egy részüket újrahasznosítják, de nem sokat. Így hát elkezdtem gyűjteni ezeket a számítógépeket, és elvittem őket az iskolába.

Ezek a számítógépek jelentették a kiindulópontot ahhoz, hogy az iskolában új dolgokat mutassak a közösségnek. Az iskola esélyt ad a kísérletezésre, és segít, hogy mások új dolgokat tanulhassanak.

A gyerekek szabad idejükben jöttek az iskolába, hogy megtanulják az alapismereteket, például hogy hogyan lehet használni a számítógépes egeret. De egy idő után azt vettük észre, hogy a visszajáró diákok legnagyobb része fiú. A lányok otthon maradtak, és segítettek a napi tennivalókban. Így jutottunk arra a gondolatra, hogy ha egyenlő hozzáférést szeretnénk biztosítani mindenkinek, rendes iskolába kell járniuk. Ennek eredménye lett a nem nyereségérdekelt TechLit Africa szervezet, amely az iskolák partnere abban, hogy olyan tantervet állítsunk össze, amely arra összpontosít, hogy hogyan növelhetik a tanulók saját eredményességüket, valamint hibaelhárítást és internetes ismereteket oktat. Olyan ismereteket tanítunk, mint a kódolás, a grafikai tervezés, a hanganyag- és videókészítés – és mindent projektekre alapozva. A tanárok és a szakemberek a szakmai életút szemszögéből közelítik a tantervet, hogy a diákok úgy tanulják meg használni a számítógépet és más technológiákat, ahogy a szakemberek használják azokat. Jelenleg 10 iskolában 4000 diákkal vagyunk kapcsolatban. A következő mérföldkő, hogy 100 iskolával működjünk együtt legyen szerte az országban.

Kenyában mindenki vállalkozó, de nagyon-nagyon kis vállalkozásokat futtatnak. Nem sokan nőnek közülük kisvállalkozásból közepes, másokat is alkalmazó vállalattá.

Az egyik lenyűgöző dolog, amit Kenyában látunk, az az, hogy mivel az embereknek nincs a számítógépekkel kapcsolatos előéletük, előítéleteik sincsenek. A TechLit Africa szervezetben van egy 10 éves lány, aki imád kódolni. Mindössze ennyit csinál. Van ezenkívül egy olyan fiú is, aki szeret Word-dokumentumokban leveleket szerkeszteni, amit mi jellemzően titkárnői munkának tekintünk – viszont ő nagyon szereti. Nincsenek előítéleteik. Ezek a gyerekek tiszta lappal indulnak, megtalálják, hogy milyen alkalmazásokat kedvelnek, és azokkal fejezik ki magukat. Ez az egyik legnagyszerűbb dolog, amit a munkám során látok. Minden előítéletet megszüntettünk.

Nellyvel Twitteren a @nelly_cheboi azonosítón és Instagramon a @nellycheboi azonosítón, valamint a LinkedIn platformon is felveheti a kapcsolatot. A TechLit Africával kapcsolatos legfrissebb hírekért lépjen Twitteren a @techlitafrica vagy Instagramon a @techlitafrica azonosítóra, vagy tekintse meg LinkedIn-oldalukat. A TechLit Africa közvetlen támogatásához pénzügyi vagy informatikai adományokkal is hozzájárulhat.

A Women Who Master azokat a nőket állítja reflektorfénybe, akik eredményeket értek el műszaki és tudományos területeken. A sorozat célja ezen eredmények megismertetése, a jövőbeni vezetők ösztönzése és a technológia területén fennálló, nemek közti szakadék csökkentése.

Fénykép: TechLit Africa